Nyitva tartás:

Keddtől Vasárnapig 10:00-19:00. Utolsó belépés 18:00. Hétfőn zárva.

Vezetés indul minden egész órakor. Csoportok külön időpontot emailen kérhetnek. Fényképezni a csoportok megbomlása miatt nem lehet.

Mit láthat itt?

A jórészt csak városi legendákból ismert Sziklakórház - a korábban LOSK 0101/1 rejtjelszámú szigorúan titkos kórház és atombunker - hazai történelmi és nemzetközi szintű szenzáció.

nemA hely a szellemével és nem vitrinekkel és tablókkal oktat. A viaszfigurákkal és korabeli berendezési tárgyakkal felszerelt létesítmény zegzugos termeiben valódi izgalmakat élhet át, ahogy felfedezi a háborús állapotokat és a hidegháború eszközeit eredeti környezetükben. A Terror házán kívül nincs az országban egyetlen olyan múzeum sem, ahol az 1945-ös és 1956-os események eredeti környezetükben, abban az épületben lennének ábrázolva, kiállítva, ahol azok megtörténtek.

nkA létesítmény volt a védők utolsó működő kórháza 1945-ben az ostrom során. Rengeteg sebesültet kezeltek itt, a kapacitás három- négyszeresét döbbenetes körülmények között. 1956-ban szintén ellátták a sérülteket, majd börtönkórházként működött. A 60-as években korszerűnek számító kórház berendezése máig fennmaradt. Működőképes gépészete nap mint nap ellátja feladatát. A látogatók megtekinthetik a kórházat korabeli felszereléssel. Viaszfigurák keltik életre a háborús állapotokat a hadi orvoslási története kiállításokon. A hidegháború polgári védelmi eszközei - a gázálarcoktól, vegyi mentesítő készletektől a sugárbetegség kezelésére szolgáló készítményekig - máig a korszak hátborzongató mementói. A létesítmény műszaki kuriózumnak számít.

Szeretettel várja Önt Magyarország legnagyobb panoptikuma.

alap

A jegyárak tartalmazzák a vezetés díját (a létesítmény csak vezetővel látogatható).

Vezetés indul minden egész órakor a nyitvatartási időben. Csoportok részére külön időpont foglalható e-mailen. Húsz főnként egy csoportkísérőnek ingyenes a belépés.


Jegytípus
Teljes túra II. VH kórház Megjegyzés
Felnőtt 3000 Ft 2000 Ft teljesárú jegy
Kedvezményes 1500 Ft 1000 Ft diák, nyugdíjas, PV/HM
Családi jegy 7000 Ft 5000 Ft 2 felnőtt, 1-5 gyermek
Budapest kártya 2250 Ft 1500 Ft -25% a felnőtt jegyből
Hungary kártya 1500 Ft 1000 Ft -50% a felnőtt jegyből
Csoport -10% -10% 15 fő fölött

Teljes túra: Időtartama: 60 perc. Ez a legnépszerűbb túra. Az egész kórházat bejárja az atombunker fejlesztésekkel együtt.

II. Világháborús hadikórház: Időtartama: 30 perc. A kórtermeket, műtőket, orvosi helységeket járja be.

Sodexho ajándék és kultúra utalványokat elfogadunk. Más típust jelenleg nem.

A kártyás kedvezmények nem adódnak össze.

A kórház Lovas úti bejárata 2 perc séta a Mátyás tempomtól. Klikk a nagyításhoz.

Térkép

Kérjük mindazokat, akiknek személyes vagy hiteles forrásból származó információja van a Sziklakórház történelméről, itteni eseményekről, jelentkezzen telefonon a

06 30 689 8775 -ös számon, vagy e-mailen a tanu@sziklakorhaz.hu címen.

Player

A Terror házán kívül nincs olyan létesítmény ma az országban, amelyet 1944-45-ben és 1956-ban is használtak, és jelenleg is a korabeli eseményeket élethűen bemutató kiállítást láthatnak bennük az érdeklődők. A legtöbb létesítmény, emlék a pusztítást örökíti meg, míg a Sziklakórház azoknak az áldozatos orvosoknak, nővéreknek állít emléket, akik a legnehezebb körülmények között is helyt álltak és fenntartották az utolsó pillanatig a gyógyítás eme bizarr erődjét.

A létesítmény 2002-ig titkos volt, ezért történetének kutatása csak a közelmúltban kezdődhetett. Sajnos számos szemtanú nem él már, azonban kérjük az élők, illetve rokonok, hozzátartozók jelentkezését, hogy a kórház igen hézagosan ismert történetét jobban megismerhessük. Köszönjük

Néhány visszaemlékezés:

56B. Endre: Rettenetes emlékeim idéződtek fel, 1956. nov-dec-ben sebesültként itt feküdtem. Köszönöm a sorsnak, hogy 51 év után megnézhettem. Ne kerüljön sor arra, hogy emberek ide kerüljenek. 2007. XI. 16.

D. Mária: A II. világháború idején 1944. decemberétől 1945. májusáig ebben a Sziklakórházban dolgoztam, mint segédápolónő (16 évesen), most meghatódva jártam végig az ismerős termeket, amit valóban tökéletes állapotban láthattam. Köszönet a hiteles vezetésért! 2007. XI.3.

Gy. Gizella: Itt dolgoztam 1956. okt. 25-dec 22-ig nővérként. A szívem még most is összeszorul mikor beléptem. A súlyos sebesülteknek a földön fekve kellett megvárniuk, míg meghal valaki az ágyon, hogy a helyére kerülhessenek... 2008.II.02b

B. Mihály: Az ostrom végén sebesültem meg az arcomon. A kitörés után bekötözött fejjel gyalog mentem fel a Sziklakórházba, mert ott volt Budán az egyetlen működő röntgen, hála a kórház saját áramfejlesztőinek. 2008. IX.

V. Ferencné: Köszönjük, édesanyám itt volt segédápolónő a II. világháború alatt, ezért személyesen is megrendítő élmény volt a kiállítás. 2008. IV. 05.

E. László: Végre láthattuk a Sziklakórházat belülről, ahol nagyapám - K. János, a Testnevelési Főiskola egyik alapító tanára - húnyt el 1945. februárjában, bombasérülése után, minden gondos ápolás ellenére! 2008. III.

A.B.Anna B. (Hollandia): Ápolónőként dolgoztam itt a háború alatt. A Vöröskereszt munkatársaként, Raul Wallenberg asszisztense voltam. Borzasztó volt a zsúfoltság, a kötszer és gyógyszer-hiány. A halottakról szedtük le a kötszert és amíg volt víz, mosás után adtuk az újonnan érkezőknek... 2008.V.


B. Lenke: Itt feküdtem 1944. dec 31-től 1945. ápr. 15-ig. Gránátszilánk sérülésem volt a lábamon. Nagy köszönetem dr. Seibringer András sebész orvosnak kinek köszönhetem, hogy a lábamat nem amputálták, hanem még most is járok 81 évesen velük! 2008.V.

E. Józsefné: Itt szültem 1956. novemberében, felejthetetlen élmény volt!"
E. Sári: Én meg itt születtem!. 2008. VI.


Csoportot, programot bejelenteni, árajánlatot kérni az info@sziklakorhaz.hu e-mail címen lehet.

bIskolai csoport jegyárak: Iskolák részére a belépőjegy a teljes, 60 perces túrára 1350 Ft/fő. Húsz főnként egy pedagógus/kísérőnek ingyenes a belépés, ezen felüli létszám esetén 1350 Ft. A II. Világháborús 30 perces túra esetén a jegy 900 Ft/fő megegyező feltételekkel. Az ár tartalmazza az idegenvezetést. Tekintettel a létesítmény múzeális és háborús emlékhely jellegére, kérjük, hogy a csoportvezetők fokozottan ügyeljenek a fegyelemre.

Letölthető ismertető iskolák részére.

Kihelyezett történelemóra: Budapest ostromának története igény szerint 15-30 perc hosszan, vetítéssel. Ára: 5000 Ft csoportonként (max. 30 fő). Előadás után a létesítmény megtekintése (a megfelelő belépődíjak rendezésével).

Történelmi játékok, „incentiv” programok -csa kórházzal, 1945, 1956 és a hidegháború időszakával kapcsolatos vetélkedők, "kincskereső" keresési játékok, csoportos feladatok, akadályversenyek. Vetélkedjenek kémcsapatok egymással, vegyenek részt érdekes egészségügyi, hadi és polgári védelmi játékokban kollégáink segítségével. Az interaktív program során a vezetők korhű ruhában irányítják a programot megelevenítve a kórházat. Garantáltan felejthetetlen élmény.

ncs„Atomcsapás” extrém program: Lehetőség van „eljátszani” a polgári védelmi protokollt, melyet atomcsapás esetén kellett volna a személyzetnek végrehajtania a kórházban. Mindez természetesen szakmai alapismertetővel és vezetéssel lehetséges. A program magában foglalja az ismertető után a riasztást, gázálarc és egyéni védőfelszerelés kipróbálását, bezsilipelést, majd a mentesítés folyamatát. A 40 évvel ezelőtti infrastruktúrában túlélési stratégiát kell egyeztetni, megszervezni a következő 72 óra tennivalóit, gondoskodni a csapat elhelyezéséről, élelmezéséről, majd a várható helyzetekre felkészülni. Csapatok vetélkedhetnek egymással. A program hossza igény szerint 2-5 óra. E-mailen kérhet árajánlatot.

l

Szemelvények a helyszíni vendégkönyv beírásaiból:

Egy rendkívüli hely nem mindennapi atmoszférával, amit érdekfeszítő előadó tett még színesebbé. Sz. J. 2007.09

I have only read about the hospital before. Extremely impressive how well organized it was. The guide was excellent. D.S. 2007.11.

Nagyon szépen köszönjük ennek az elképesztő helynek a bemutatását. Nagyon jól éreztük magunkat! N.B 2007.09.

Ich bin sehr beeindruckt u. dankbar dieses einzigartige u. so geschichtliche Krankenhaus sehen zu dirfen. Es ist faszinieren wie weit entwickelt es zu der Zeit war. Der Bau - die Architectur u. die Durführung ist unglaublich spannend u. interessant. J.E Münnich, D, 2008. 08.

Köszönjük az időutazást. Fontos, hogy megőrizzék ami egykor volt, annak is, aki ezzel együtt élt, és annak is, akinek ez ismeretlen időszak. Köszönjük az élményt. K. K. Budapest, S. C. USA, 2008.09.

This is the best tour ever - so very fascinating. A piece of history truly unique to see. Thank you so very much! I.A., R.J. 2007.10.

Fantasztikus és elgondolkodtató élmény! B.T. 2007. 11.

Izgalmas és hátborzongató kirándulás volt! P.L. 2007. 12.

Thank you for the very interesting tour. Very infromative and the historical information is amazing. L.D. C.D. Santa Fe, USA. 2007.12.

Nagyon különös, érdekes és tanulságos! F.E. Iskola 11.A. 2007.12.

Nagyon tetszett a múzeum. Köszönöm a történelmi előadást. Jövök az unokáimmal, hogy ők is megismerjék. U. A. 2008. 04.

Megdöbbentő a hidegháborús emlék, mennyi felszerelést tartottak készenlétben. Szerencsére nem kellett használni. A. G. 2008. 04.

Félelmetes, megdöbbentő és izgalmas! Élvezettel hallgattuk a tárlatvezetést! Szt, KH dolgozói. Budapest. 2008. 05.

Throughly fantastic and interesting tour, guide very knowledgable. Go in and see for yourself. D.S. Leeds, UK. 2008.05.

Nagy örömünkre szolgált, hogy végre megnyitották a nagyközönség számára a Sziklakórházat. Európa különlegessége - megrázó élmény. Bár csak soha ne kelljen az eredeti funkcióját visszanyernie! B.Cs., Z. Sz. Sopron 2008. 06.

Köszönjük a bemutatást, az idegenvezetést, az egy óra mint a pillanat szállt el. Gondolom lesz miről beszélnem a diákokkal ezt követően a gimnáziumban. B. Gimnázium x oszt.tan. Budapest. 2008.05.

Very good tour, recommend it to everybody. Worth every cent/euro/krone/huf! H and B. Norvégia. 2008.06.

Köszönjük, hogy tanítványaink elméleti történelmi tudásához gyakorlati ismereteket is adtak e kórház berendezésével. K.P. történelemszakos pedagógus 2008. 07.

Megdöbbentő, szívbe markoló élmény! Ezt látnunk kellett! Köszönjük! K. I. M. egyesület Budapest, 2008.06.

Absolutely amazing! The equipment was extremely well preserved and working even! Our tour guide was excellent. she did a terrific job. Thank you so much. T.J. Colorado, USA. 2008.29.

Es war sehr interessant aber sehr unheimlich. A. Deutschland, 2008. 09.

 

Rólunk írták

Budapest Sun Rock hospital 2008.06.04.
Itthon.hu Sziklakórház 2008
PestiEst A Sziklakórház - Titkos katonai bunker a föld alatt 2008.05.30
Új Zéland-i portál Secret hospital lies beneath Budapest 2008.04.30.
hazipatika.hu Sziklakórház és atombunker 2008.04.14.
Honvedelem.hu "Időutazás a budai Vár gyomrában" 2008.03.14.
Index.hu Vér, verejték és szenvedés a Budai Vár alatt 2008.03.11.
Bunkermuzeum II. világháborús hadtörténeti múzeumok Európában 2008
Origo.hu Kórház a vár alatt 2008.03.11.
Hirextra.hu
A Sziklakórház titkai - Bizarr túra a föld alatt
2008.03.25.
Hirextra.hu
Tárlat a föld alatt - Kiállítás a Sziklakórházban
2008.03.11.
Inforádió Látogatókat fogad a Sziklakórház 2008. 03.11.
Honvédelmi Minisztérium Kórház a Vár alatt 2007.06.29.
HVG A hely, ahol nem szeretnénk gyógyulni - képekkel 2007.06.25.
RTL Klub Újra kinyit a Sziklakórház 2007.06.22-
Stop.hu Szellem a Sziklakórházban 2007.06.22-
Szent Korona Rádió Múzeumok Éjszakája - Sziklakórház 2007.06.20.
Klub Rádió Megnyílik a Vár alatti titkos katonai kórház 2007.06.18.
Nagymoszkito.hu Kísértetkórház 2006.11.14.

Állásajánlatok

Jelentkezés fényképes kétnyelvű önéletrajzzal az info@sziklakorhaz.hu címen.

Idegenvezetőket keresünk félállásra vagy eseti megbízással, idény jelleggel. Feladata a létesítményben vezetni a csoportokat magyar vagy két nyelven (párhuzamosan pl. magyarul-angolul vagy németül). Idegenvezetői vizsga nem kötelező, de előny. Csoportok vezetésében gyakorlat szintén előny. Előadóképes angol nyelvtudás szükséges, plusz nyelv előny. A felvétel folyamatos.

 

Turisztikai menedzser munkatárs feladata az utazási irodákkal, szállásadókkal való kapcsolattartás, csoportok szervezése és a kiállítás promóciója. Legalább 2 év gyakorlat a turizmus területén, folyékony magyar és angol nyelvtudás. Szakirányú végzettség előny. Jó szervező, jó kommunikátor, nagy munkabírású, lelkes, önálló munkatársat keresünk.

 

Pénztáros-eladó munkakörbe a jegypénztásba és szuvenír boltba keresünk pénztárosi képesítéssel vagy gyakorlattal rendelkező, büntetlen előéletű személyt. A pénztár precíz kezelésén túl feladata az eszközök, termékek promóciója, beszerzése és koordinálása, leltár pontos nyilvántartása és az árucikkek hirdetése, értékesítése a látogatók részére. Az idegenforgalmi jelleg miatt az angol nyelv társalgási szintű ismerete elengedhetetlen. Jó kommunikációs készség az értékesítés elengedhetetlen feltétele.